Tusnádfürdő találkozó áprilisban

Részvetők: Hévíz (Magyarország), Iseo (Olaszország), Magyarkanizsa (Szerbia), Lendva (Szlovénia), és Tusnádfürdő (Románia) városok döntéshozói és fiataljai.

Összesen 53 résztvevő.

A nemzetközi projekt partnerei az Iris panzióban nyitották meg a rendezvényt 2019. április 9-én.  A házigazdák – jelen esetben a Hargita megyei önkormányzat, valamint Tusnádfürdő helyi önkormányzatának munkatársai – köszöntötték a vendégeket, valamint a vezető partnerség nevében Hévíz önkormányzata is tartott egy köszöntő beszédet.

Ebéd után a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás tartott egy prezentációt Hargita megye természeti és kulturális értékeiről. Az előadást egy Tusnádfürdő gazdag történelméről szóló előadás követte, amelyet a helyi könyvtárosok tartottak. Ezután a résztvevők előadásai következtek, majd pedig különböző ismerkedős játékokkal igyekeztek tovább oldani a hangulatot.

A délután folyamán a Tusnádfürdői Turisztikai Egyesület munkatársai fejlesztő workshopot tartottak a résztvevőknek, valamint bemutatták az általuk szervezett eseményeket és programokat.

Az esti programon a helyi kulturális értékeket igyekeztek bemutatni néptáncon és a hagyományos népviseleten keresztül. Az estét egy közös táncház zárta.

Április 10-e, a program második napja egy kapcsolatépítő rendezvénnyel kezdődött, melyen a helyi fiatalok és a különböző döntéshozók vettek részt. A Hargita Megyéért Egyesület bemutatta a fiataloknak szóló programjait és projektjeit. Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége az általuk rendezett események részleteiről és statisztikáiról tartott előadást, valamint felhívta a figyelmet a fiatalok vállalkozásalapításának fontosságára. Az ügynökség kiemelten fontosnak tartja, hogy megállítsák a fiatalok elvándorlását.

A programot helyszíni látogatások követték, amely által a résztvevők megismerkedhettek a helyi jól bevált gyakorlatokkal, valamint tartottak egy workshopot a fürdővárosok erőforrásairól és az általuk pályázható pénzügyi támogatásokról is. A Hargita megyei önkormányzat kiemelte a fiatalok jövőformáló szerepét, valamint az Ifjúsági Stratégia kidolgozásának fontosságát.

A résztvevők betekintést nyerhettek a helyi önkormányzat és a Helyi Fiatalokért Egyesület munkájába, amely az Európai Önkéntes Szolgálat programjában is részt vesz.

A napi programot egy közös városnézés zárta, melynek során a részvevők meglátogathatták a helyi wellness központot is.

Április 11-ei workshopok fő témái a tusnádfürdői problémák megoldása volt. A résztvevők SWOT elemzést készítettek Tusnádfürdő erősségeiről és gyengeségeiről, majd ezeket elemezve megoldási javaslatokkal álltak elő.

A résztvevők az utolsó napon flashmobot tartottak, melynek során a 2019-es európai parlamenti választásokon való részvétel fontosságára hívták fel a figyelmet.

A rendezvény lezárásaként a részvevőket egy kérdőívet kitöltésére kérték, melynek segítségével értékelték a megvalósult programokat. Végül, összefoglalták az elért eredményeket, melyet a következő olaszországi találkozón mindenképp hasznosítani tudnak.

April 12, 2019